Idegenben sikerült, ami hazai pályán nem – rangadót nyertünk a Kisbér ellen


Fejér megyei férfi bajnokság – Kisbér, Zsivótzky Gyula Sportcsarnok
2021. 11. 21. – 17.00h – 8. forduló


Kisbér KC – Komárom VSE | 30:33 (15:19)

Játékvezetők: Gengeliczky Dávid – Horváth Kristóf
Nézőszám: 50 fő

Kiállítások: 2 perc ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3 ill. 3/3

Kisbér KC: Róth – Rácz 2, Végh, Németh, Bajcsai 2, Imre 8, Krcsma 8, Jáki 4 (1), Kovács 6 (2), Mocher, Tóth

Komárom VSE: Bohuniczký, Buzási – Pekár 1, Balahó 5, Bittman 3, Fekete 2, Németh 2, Szerencsés 8 (3), Kempl 4, Lencse, Horváth 4, Tímár, Kuzma 4, Kun, Milotai


Pekár Bence, vezetőedző értékelés: „Rangadóra készültünk, hiszen a tabella első és második helyezett csapata csapott össze. Volt is miért visszavágni, hiszen a kisbéri csapattól szenvedte el egyetlen vereségét a komáromi legénység. A mérkőzés feszült hangulatban indult, amiből a hazai csapat jött ki jobban, hiszen már 4 góllal is vezettek. Időkérés után rendeztük a sorokat, kapust cseréltünk, illetve mezőnyben is több cserét végrehajtottunk. A félidőre megfordult a mérleg nyelve, hiszen akkor már a Komárom vezetett 4 góllal. A második félidő még nehezebb volt mint az első, a játékot többször kellett megszakítani, de az előnyünk a végéig kitartott. Nagyon büszke vagyok fiatal csapatomra, a nagy nyomás alatt sem roskadtak össze. Mindenki kellett ehhez a győzelemhez. Az első lépést megtettük hétvégén jön a második.

 

„Vártuk már ezt a találkozót. Sajnos az első fordulóban alul maradtunk ellenük, így mindenkiben maradt bizonyítási vágy, talán egy kicsit sok is. Ez a meccs első felében nagyon is érződött. Türelmetlenül játszottunk, azt éreztem, hogy nagyon hamar el szerettük volna dönteni a mérkőzést. Sokat hibáztunk, ennek is tudható be, hogy az ellenfelünk a 21. percben már 4 gólos előnyre tett szert. Azonban a maradék 9 percben sikerült felzárkóznunk, mitöbb már mi vezettünk 4 góllal a félidőre. A második játékrészben a vèdekezésünk jobban működött, így tudtuk az előnyünket megtartani. Gratulálok az egész csapatnak. Szép munka volt!” – a csapatkapitány, Lence Gyula szavai a mérkőzés után

 


TABELLA

PosCsapatM.GY.D.V.LG.KG.GK.P
295222752383712
395222732462712
49504245253-810
58413230206249
69315244257-137
79117244297-533

SORON LÉVŐ MÉRKŐZÉSEK:

📅 November 27. – Szombat
⏰ 18.00h
🆚 Rácalmás SE
📌
Rácalmás, Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok
📅 December 05. – Vasárnap
⏰ 15.00h
🆚 Bicskei TC
📌
Komárom, Városi Sportcsarnok
NINCS ITT MESE, KVSE!
Kövess, lájkolj, oszd meg: