A harmadik a kilencedik ellen. Női csapatunk a múlt hétvégi újabb győzlem után a Csurgó csapatát fogadja hazai pályán.
Ellenfelünkről
A csurgói csapat stabilan a másodosztály szereplője. A tavalyi évadot a tabella ötödik helyén zárták, a bajnoskág legjobb góllövője is csapatukból került ki. Az idény kezdete előtt az együttes gyengült, stabil húzóemberek hagyták el őket, ezért is az ez évi sikertelen szereplés. A tabella 9. helyén állnak, 1 győzelemmel és 5 vereséggel. Egyetlen győzelmüket a Mohács csapata ellen szerezték, ahol egy 1 gólos sikert arattak. Az eddigi 4 vereségük során két alkalommal is 1 gólos különbség alakult ki, a Pénzügyőr csapatától 2 góllal, a Pázmánd csapatától pedig 3 góllal kaptak ki. Legeredményesebb játékosaik a fejenként 22 gólos Román Dorina és Takács Inez.
A komáromi csapatról
Remek győzelmi szériából várjuk a soron következő mérkőzést, hiszen csapatunk 3 mérkőzés óta veretlen (2 bajnoki és 1 kupa mérkőzés). A harmadik bajnoki győzelmünk a tabella harmadik helyére repítette fel csapatunkat, 3 pont lemaradással a második helyezett Pénzügyőr mögött. Legeredményesebb játékosunk továbra is Vajda Luca, aki 33 gólnál tart.
Hol követhetjük a mérkőzést?
A szombati találkozót élő szöveges közvetítés keretein belül az MKSZ oldalán az alábbi linken lehet követni: https://livescore.mksz.hu/32021010395/esemenyek
A női NB1/B nyugati csoportjának teljes programja:
2021. október. 29 – 14:00, Győri ETO KC U19 – SZISE
2021. október. 29 – 18:30, Mohácsi TE 1888 -NEKA
2021. október. 30 – 15:00, Komárom VSE – Csurgói NKC
2021. október. 30 – 18:00, Kozármisleny SE – Gárdony-Pázmánd NKK
2021. október. 31 – 14:00, Szombathelyi KKA U19 – Pénzügyőr SE
A Komárom – Csurgó mérkőzés játékvezetői Dáné Rita és Marton Zsófia lesznek.
Szerző: kvse.hu
Kép: kvse.hu