Az első idegenbeli mérkőzésére utazik női felnőtt csapatunk. A tavalyi hatodik lesz az ellenfelünk. A Mohácsi TE 1888 – Komárom VSE mérkőzés szombaton 16:00-kor kezdődik. 

Ellenfelünkről

A mohácsi klub csapatunkhoz hasonlóan a tapasztalatot és a fiatalságot ötvözi. A tapasztalt játékosok mellett keretüket – mely szinte azonos a tavalyival – ifjúsági korú játékosokkal töltötték fel, és így vágtak neki az ez évi pontvadászatnak. Sorozatban ez lesz az említésre méltó 12. szezonjuk a másodosztályban. A tavalyi évadot a tabella közepén, a 6. helyen fejezték be, 9-2-11 mérleggel (győzelem-döntetlen-vereség). Legjobb góllövőjük 85 találattal az a Rittlinger Lotti volt, aki az előző fordulóban a Csurgó hálóját terhelte 4 góllal.
A mérkőzés végén a Csurgóiak örülhettek, hisz egy találattal, 29:28-ra múlták felül soron következő ellenfelünket.

Változások a hazai keretben

A hétvégi hazai mérkőzésre kilátogatók számára már egyértelmű, hogy csapatunk kerete nagyobb változáson ment keresztül. A kapuba Kiss Orsolya érkezett Ajkáról, valamint a magyar utánpótlás válogatott Kubina Mollival erősödtünk. Molli az Alba Fehérvár játékosa, kettős játékengedéllyel csatlakozott klubunkhoz. Új arc a mezőnyjátékosok közt a volt válogatott irányító Temes Bernadett, aki szintén az Alba Fehérvár együttesétől érkezett. További fiatalokkal is erősödött a keret: Gengeliczky Lili Dunakesziről, Molnár Zsófia Győrből, Póczik Kata Siófokról, valamint Pint Lilla – kettős játékengedéllyel – és Király Jázmin a váci utánpótlásból érkeztek.

Hol követhetjük a mérkőzést?

A szombati találkozót élő szöveges közvetítés keretein belül az MKSZ oldalán az alábbi linken lehet követni: https://livescore.mksz.hu/32021010395/esemenyek

A női NB1/B nyugati csoportjának teljes programja:
2021. szept
ember. 15 – 18:00,  NEKA – SZISE 31:22 (15:10)
2021. szeptember. 18 – 11:00,  Pénzügyőr SE – Csurgói NKC
2021. szeptember. 18 – 16:00,  Mohácsi TE 1888 – Komárom VSE
2021. szeptember. 18 – 18:00,  Kozármisleny SE – Győri ETO KC U19
2021. szeptember. 19 – 17:00,  Gárdony Pázmánd NKK – Szombathelyi KKA U19

A Mohács – Komárom mérkőzés játékvezetői Haródi István Márk és Novák Péter lesznek.

 

Szerző: kvse.hu
Kép: kvse.hu archívum

Kövess, lájkolj, oszd meg: