Csapatunk kapusát, Kisék Mátét kérdeztük a PLER valamint a Veszprém elleni mérkőzésről.
„A sorsolásnál láttuk már, hogy egy nagyon erős ellenféllel fogunk kezdeni. Sajnos a játék minden elemében felül múltak minket. Mind fizikálisan, mind gyorsaságban jobbak voltak, így kaptunk egy kis ízelítőt, hogy hova kell eljutni ahhoz, hogy a következő meccseken jobb eredményt érjünk el. Csalódottak vagyunk, de megyünk tovább, igyekszünk meccsről meccsre jobb játékot mutatni” – nyilatkozta a szombati mérkőzésről Kisék Máté. Csapatunk kapusa sajnos csupán egy védéssel tudta segíteni védelmünket, ám a védelem sem gyakran segítette őt. „Kapus szemszögből is egy nagyon nehéz mérkőzés volt. Próbáljuk levonni a tanulságokat, hogy megfelelő támogatást nyújtsunk majd a védelemnek. Gyorsulnunk kell mind gondolkozásban, mind mozgásban. Többször voltunk a mérkőzés során kiszolgáltatott helyzetben, de biztos vagyok benne, hogy ennél fogunk majd sokkal jobban játszani.”
Csapatunkat már a hétvégén újabb megmérettetés várja, a veszprémi fiatalokhoz utazunk. „A Veszprém elleni meccs sem lesz könnyebb. Fiatalok, és nagy tempót diktálnak. Nem szabad bele mennünk a rohanásba. Mindent megfogunk tenni, hogy javítsunk a játékunkon védekezésben és támadásban is, és meglátjuk, hogy mire lesz elég!”
Szerző: kvse.hu
Kép: kvse.hu archívum