Nehezen indult be a gépezet, a végén 15 gólos sikerrel jöhettünk haza
NB II férfi felnőtt – Észak-nyugat – Győrújbarát, Sportcsarnok
2021. 03. 14. – 18.00h – 7. forduló
Győrújbaráti TK – Komárom VSE | 24:39 (11:22)
Játékvezetők: Fábián Balázs – Vandróczki Gábor
Nézőszám: zárt kapus
Kiállítások: 2 perc ill. 4 perc
Hétméteresek: 2/2 ill. 3/3
Győrújbaráti TK: Jenei – Deák 7, Polgár 4, Vági, Pungor 3, Imre 4 (2), Nagy 3, Horváth, Komondi 3
Komárom VSE: Eichkern, Bohuniczký – Farkas B. 2, Szakács T. 3, Oross 4, Pekár 5, Kisék B., Szakács P. 2, Harsányi 6 (3), Jaczkó 2, Fekete 1, Lencse, Mizser 4, Schneider 3, Farkas Á. 7
Egy újabb elmaradt mérkőzés került pótlásra a férfi csapatunknál. Ez alkalommal Győrújbarátba utaztunk, ahol vasárnap este 18.00 órakor mértük össze erőnket a helyszínen kiderült kevés bevethető játékossal felálló csapat ellen.
A mérkőzésre nehezen pörögtünk fel, amit a rossz védekezés sem könnyített meg. Az első 12 percben szinte egyáltalán nem volt megállító faultunk és túl sok könnyű gólt adtunk a hazai csapatnak. Bár támadásban jól működtünk, mégis valami hiányzott. A 18. perc környékén viszont valami megváltozott és a védelem is felerősödött. Könnyű gólokat lőttünk és a félidőre is már 11 gólos előnyre tettünk szert. Félidő 11:22.
A folytatásban nem változott semmi, a jó védekezésünk megmaradt, könnyű gólokat tudtunk lőni. Felállt fal ellen pedig türelmes, szépen kidolgozott támadásokat vezettünk. A második félidő közepén még a több kihagyott helyzet is belefért, hiszen a győzelem egyáltalán nem forgott kockán. A kérdés csak annyi volt sikerül e 40 gólt lőnünk először ebben az idényben, ám sajnos egy gólon múlott. A mérkőzés magabiztos 15 gólos győzelemmel zárult. Végeredmény 24:39.