Remek mérkőzésen 6 gólos győzelmet aratott hosszú szünet után a női csapat
NB II. női felnőtt – Észak-Nyugat – Komárom Városi Sportcsarnok
2020. 11. 29. – 17.00h – 10. forduló
Komárom VSE – Pénzügyőr SE U22 | 37:31 (21:18)
Játékvezetők: Gál László – Ludvig Benedek
Nézőszám: zárt kapus
Kiállítások: 6 perc ill. 0 perc
Hétméteresek: 4/4 ill 7/5
Komárom VSE: Bánfalvi, Liszkai – Szőts 2, Szabó-Kovacsicz 10, Vajda 14 (4), Brunczvik, Molnár 2, Tarjányi 4, Velencei, Vörös 4, Milotai, Lennert, Pozsgai
Pénzügyőr SE U22: Sass, Csatlós – Szécsi 5, Lencsés 1, Kozma 2, Kovács 3, Urbányi S. 2, Csordás, Tóth 1, Pindák 4, Fadhle 2, Vékey, Hermann 4, Zsákovics 6 (2), Urbányi K. 1
„Hosszú kihagyást követően léphettünk újra pályára, amit már mindenki nagyon várt. A Pénzügyőr csapata megtisztelt minket, és igen erős kerettel érkezett, így egy végig hajtós, magas hőfokú meccs kerekedett. Rengeteg gól esett, és nagy iram, gyors döntések jellemezték a mérkőzést. Örülünk a győzelemnek, és edzünk, játszunk, ameddig tudunk.”
Szőts Fanni, a csapat kapitányának az értékelése
„Úgy gondolom, hogy az eddigi meccseink közül ez volt a leghajtósabb. Végig küzdenünk kellett, de a meccset mi uraltuk elejétől a végéig, annak ellenére is, hogy ellenfelünk több NB1/B-s játékost is játszatott ellenünk. Az első félidőben kiemelkedő volt a védekezésünk, ami megalapozta az eredményes támadó játékunkat. Nagyon örültem, hogy végig játszottam és hozzátehettem a győzelmünkhöz. Büszke vagyok a csapatra, mert egy- két hiba és megingás ellenére is egyértelmű győztesként kerültünk ki a párharcból.”
Vörös Zsófia, a mérkőzésen 4 gólig jutó balszélső értékelése