Egy győzelem, egy vereség – a 3. forduló termése az U14 fiú csapatának



Fiú U14 – Gyermekbajnokság – VI/A. csoport (Győr, Komárom) – Esztergom, Pézsa Tibor Sportcsarnok
2020. 10. 18. – 13.00h – 3. forduló – 1. mérkőzés

Győri FKKA – Komáromi VSE 20:16 (12:8)

Játékvezetők: Gengeliczky Dávid – Rada Kristóf Zoltán
Nézőszám: 20 fő

Kiállítások: 4 perc ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/4 ill 0/0

Győri FKKA: Németh, Katona – Szabó Zs. 2, Szabó D., Kovács 7 (2), Triesz 1, Molnár 2, Botka, Bankó, Bonnyai 6 (2), Lukács 2, Schmidt

Komárom VSE: Csoma Koppány, Laczkó Levente – Petheő Balázs 9, Becker Botond 2, Németh Áron 1, Bedecs Dániel 1, Tóth Ádám Miklós, Andalik Gergő, Tarkovics Balázs, Szegedi-Rakó Mihály, Fáy András, Bácsi Dávid József



„A Győr elleni mérkőzés első 10 percében nem nagyon tudtuk, hogy milyen rendezvényen vagyunk. Védekezésben átjáróház volt, nem tudtunk ütemben felütközni, elől pedig kihagytuk a helyzeteinket, ezért gyorsan rendet kellett rakni a fejekben. Második félidőben már kicsit acélosabban működtünk hátul, a támadójátékunk is javult, bedobtuk a ziccereket. Az ellenfelet azonban már nem sikerült utolérni a gólgyártásban, így elszenvedtük első vereségünket.”
Szőts Fanni, vezetőedző szavai a meccs után


Fiú U14 – Gyermekbajnokság – VI/A. csoport (Győr, Komárom) – Esztergom, Pézsa Tibor Sportcsarnok
2020. 10. 18. – 14.00h – 2. forduló – 2. mérkőzés

Kisbér KC – Komáromi VSE 22:30 (11:15)

Játékvezetők: Gengeliczky Marcell – Rada Kristóf Zoltán
Nézőszám: 10 fő

Kiállítások: 2 perc ill. 2 perc
Hétméteresek: 1/1 ill 1/1

Kisbér KC: Mészáros – Császár 13 (1), Ébenhardt 2, Fegyveres, Mócher, Paska 4, Varga 3

Komárom VSE: Csoma Koppány, Laczkó Levente – Petheő Balázs 5, Becker Botond 6, Németh Áron 6, Bedecs Dániel 10 (1), Tóth Ádám Miklós, Andalik Gergő 1, Tarkovics Balázs 1, Szegedi-Rakó Mihály 1, Fáy András, Bácsi Dávid József


„Második ellenfelünkre szintén az volt a jellemző, mint az elsőre: egy kiemelkedő játékossal rendelkezik. Védekezésben őt kellett elsősorban megállítani, ami nem mindig sikerült hiánytalanul, de a labdafelvitelben és lerohanásban nagyon eredményesek voltak a fiúk. Két-három átadás után gyönyörű helyzeteket sikerült teremteni, amit csontnélkül be is lőttünk. Összességében elégedett vagyok a mutatott játékkal, csapatként működtünk ma is, bár kicsit tompábbak voltunk, de ezt is meg kell tanulni kezelni. Gratulálok mindenkinek, most lesz egy kis szünet, javítjuk a hibákat, és utána reméljük folytatjuk a jó szériát!”
Szőts Fanni, vezetőedző szavai a meccs után


A Komárom VSE FU14 csapatának november 15.-én rendezik a következő fordulót Tatán. A mérkőzések kezdésének ideje 10.00h és 12.00h!
NINCS ITT MESE, KVSE!
Kövess, lájkolj, oszd meg: