Gyenge játék – most hiányzott a szív és lélek a fiú serdülő csapatnál


Fiú serdülő III.osztály – A. csoport – Komárom Városi Sportcsarnok
2020. 10. 07. – 16.45h – 4. forduló


Komárom VSE – KK Ajka 20:29 (12:17)

Játékvezetők: Kurcsik Nóra – Suszter Annamária
Nézőszám: zárt kapus

Kiállítások: 0 perc ill. 10 perc
Hétméteresek: 1/0 ill 1/1

Komárom VSE: Bedecs – Kustánczi, Lőrincz 5, Kempl 6, Horváth 6, Kozenkow, Mlinkovics, Jónai 3, László

KK Ajka: Peternics, Bencze – György 4, Farkas 3, Antal 3, Kubik 8, Puskás, Számadó 3 (1), Pál 1, Unger 4, Soós, Pernesz 3


„Szomorú és csalódott vagyok, főként a mutatott játékunk és hozzáállásunk miatt. Az eredmény teljesen másodlagos, bár véleményem szerint egy azonos erősségű csapat ellen léptünk pályára, ahol akár győzelmet is elérhettünk volna. Sajnos ez nem a mi napunk volt, nem tartottuk be a megbeszélteket, vagyis azt is mindössze 15 percig sikerült. Előre kell néznünk ezután is és kihozni magunkból a legtöbbet a hátralévő mérkőzéseken!”

Szerencsés Márk, vezetőedző értékelése


Komárom VSE serdülő csapata október 14.-én, szerdán Zalaegerszegre látogat, ahol 17.00h-kor lép pályára!
NINCS ITT MESE, KVSE!
Kövess, lájkolj, oszd meg: