Visszavágtunk a tavalyi vereségért a Várpalotának!
NB II férfi felnőtt – Észak-nyugat – Gál Gyula Sportcsarnok, Várpalota
2020. 09. 27. – 18.00h – 3. forduló
Várpalotai BSK – Komárom VSE 23:26 (11:13)
Játékvezetők: Altmár Kristóf – Horváth Márton
Nézőszám: 150 fő
Kiállítások: 16 perc ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/1 ill 6/5
Várpalotai BSK: Csomay, Lakatos – Végh, Mecseki, Foki M., Zergi, Dobos M., Tolnai 2, Somogyi, Dobos P. 4 (1), Szikra 2, Hegyi, Gáspár 2, Fenyvesi, Dröszler 5, Foki D. 8
Komárom VSE: Kisék M., Eichkern – Szakács P. 1, Farkas Á. 6, Jaczkó, Szerencsés, Oross 1, Schneider, Szakács T. 3, Hollós, Szalay, Farkas B. 4, Mizser 3, Kisék B, Halász, Harsányi 8 (5)
Az eddig veretlen mérleggel rendelkező Várpalota csapatához látogatott a felnőtt férfi csapat, akik tavaly idegenben 1 pontot szereztek, de hazai pályán sajnos alul maradtak a jó erőket képviselő, fiatal várpalotai csapat ellen. Így tehát a revans jegyében érkeztek a komáromi játékosok a Várpalota otthonába.
A mérkőzés gólváltásokkal kezdődött, amiből először a „bányászok” jöttek ki jobban, de a határozott védelemnek köszönhetően a 7. perc tájékán már két gólos komáromi vezetés volt az eredményjelzőn. A 18. perc tájékán Szakács Tibor második góljával a csapat 3 gólos előnyre tett szert, ám erre gyorsan válaszoltak a várpalotaiak. A félidő végére azonban sikerült megtartani a két gólos előnyt a vendég gárdának. Félidő 11:13.
A másod játékrészt a hazai együttes kezdte jól és rövid időn belül meg is fordította a mérkőzés állását. A 34. percben 15:14-re, míg a 38. percben 16:15-re módosult az állás. Ekkor a kapuban remekül teljesítő Eichkern Levente bravúros védéseivel életben tartotta a komáromi reményeket és zsinórban négy védésével és ebből a támadásban türelmesen és jól kézilabdázó Farkas Ákos, Harsányi Gergely és Mizser Márton vezérletével ismét 3 gólos előnyre tettek szert a komáromiak. Ismét egy adok-kapok kezdődött a két csapat között. Az 54. percben 20:24-et mutatott az eredményjelző, ami nagyon kecsegtető volt a vendég együttes szempontjából. Támadásban bár kissé tanácstalan volt a Komárom együttese, de a végjátékig is rendre betalált, így bár a végén még talált egy gólt a Várpalota, megérdemelt vendég győzelem született. Végeredmény 23:26.
„Előző szezonbeli vereség miatt az egész csapatnak fontos volt a várpalota elleni mérkőzés. Jól kezdtük a meccset, próbáltuk mi diktálni a tempót, ami az első félidőben egy-két gólos vezetéshez volt elég. A második félidő elején a Várpalota átvette a vezetést, amire egyből reagáltunk és onnantól nem engedtük ki a kezünkből a győzelmet.”
Jaczkó Márk értékelése, csapatunk beállója
„Az elmúlt években többször is játszottam Várpalota ellen, így tudtam mire kell számítani. Egy fiatal és gyors játékosokból álló csapatra, akik egész meccsen hajtani fognak. Sikerünk szerintem abban rejlett, hogy nem egyénileg védekeztünk, hanem csapatként. Az, hogy 20 gól környékén (23) tudtunk tartani egy ilyen gyors csapatot, már önmagában fél siker. Emellett az is hozzájárult a két ponthoz, hogy több könnyű gólt is tudtunk szerezni támadásban, a döntő szituációkat pedig, eredményesen fejeztük be.”
Mizser Márton értékelése, csapatunk irányítója