Női csapatunk tagjai között több olyan játékos is található, akik a legmagasabb osztályban nevelkedtek vagy esetleg játszottak. Ráadásul körünkben tudhatunk egy volt válogatott játékost is. Nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy a #tapasztlatak-at ne kérdeztük volna meg a vírus ideje alatt történtekről.
Szia Orsi, Soji, hogy is szólíthatunk? Az új játékosok között érkeztél a klubhoz a szezon kezdetén. Mesélsz egy kicsit az előzményekről, hogy jutottál Komáromba? Hogy érzed magad a klubban? Sikerült beilleszkedni??

Mindkettőt szeretem, a lányok Sojinak hívnak – mondja mosolyogva. Hosszú út vezetett idáig. Debrecenben nevelkedtem, ott lettem NBI-es játékos. A 2014/2015-ös szezont már Budaörsön kezdtem, ott akkor NBI/B volt, amit sikeresen megnyertünk, így jött 2 NBI-es szezon. Aztán volt egy fél éves kecskeméti kitérőm (NBI), majd másfél éves kispesti (NBI/B) és most itt vagyok. Jól érzem magam, könnyen sikerült beilleszkednem, ezzel szerencsére sosem volt problémám.

Az első helyen zártatok a szezon végén, a feljutás viszont elmarad. Te, hogy értékeled a szezont és annak lezárását? Mindennel megvoltál úgymond elégedve? Vagy azért van min csiszolni a közeljövőben?

Összességében meg voltam elégedve a teljesítményünkkel. Azt kell megtanulnunk, hogyan tudjuk végig a mi tempónkat tartani. Egy nagyon gyors csapat vagyunk, nem szabad lelassulnunk, ha éppen az ellenfél ezt a taktikát alkalmazza.

Karalyos Orsolya

N:20
#
20
Name
Karalyos Orsolya
Position
Irányító, Jobbátlövő
Kedvenc ital
Barackos ice tea
Kedvenc étel
Spenótos rákos tészta
Hobbi
Mozi, kirándulás
Magasság
181cm
Súly
76kg
Születésnap
1991.05.18.

Szia Móni, megtisztelő egy ilyen múlttal rendelkező játékost tudni a soraink között. Elmeséled, hogy hogy jutottál Komáromba? Hogy tetszik a csapat?

Mivel Észak-Komáromi születésű vagyok mindig is úgy képzeltem el, hogy a karrierem végén a lehető legközelebbi városban fejezem be a játékot. A fiam születése után a férjemmel szülővárosunkban telepedtünk le, de még napi szinten ingáztam Budapest és Óvár között. Ez idő alatt megismerkedtünk Becker Balázzsal (a Komárom VSE elnöke – a szerk.), aki felvázolta a komáromi lehetőségeket és végül úgy döntöttem, hogy már nem akarok sokat utazni és elfogadom az ajánlatot. Tetszett a város pozitív hozzáállása a kézilabdához. A csapat nagyon jól össze lett rakva, mert vannak tapasztalt, nagy múltú játékosok is, akik jó egyveleget képeznek a fiatal tehetségekkel. Ennek bizonyítéka, hogy veretlenül zártuk a bajnokságot.

 

A kézizés mellett a klubban edzősködéssel is foglalkozol. Milyen ez a szerep, hogy másokat kell irányítanod? Élvezed az edzősködést? Ha ez nem elég van egy kisfiad is, hogy tudod beosztani az idődet?

Már vártam, hogy edzőként is szerephez jussak, és itt ez a lehetőség is megadatott. Természetesen élvezem, de egy nagy kihívás is számomra. A gyerek óriási öröm. Egész nap együtt vagyunk, de ha edzést kell tartanom, vagy épp edzésem van, akkor a családom veszi át a szerepem.

A legelőkelőbb helyen álltatok a szezon lefújása előtt, még sem lett belőle feljutás. Hogy értékeled a szezont a csapat szempontjából? Van, amin esetleg változtatni kellene az elkövetkezőkben?

Szerintem mindenkinek meglepetést okoztunk, mivel egy tavaly kieső csapatból most egy feljutásra hajlamos csapattá váltunk. Természetesen van hová fejlődni és van miben javulni, de ezen dolgozunk, hogy még erősebb csapattá váljunk, hogy a jövőben magasabb osztályban játszhassunk.

Szabó – Kovacsicz Mónika

N:19
#
19
Name
Szabó - Kovacsicz Mónika
Position
Jobbszélső
Kedvenc ital
Ásványvíz
Kedvenc étel
Grillezett sajt
Hobbi
Kertészkedés
Magasság
170cm
Súly
64kg
Születésnap
1983.11.20.
Mivel töltöd a napjaidat a vírusjárvány ideje alatt? Miben változtak meg a mindennapjaid? Lett valami új hobbid, esetleg változtattál valamin, amin eddig nem tudtál?

Karalyos Orsolya: Őszintén, az elején én egy kicsit még örültem is a kényszerszünetnek. Nagyon sűrűek voltak a mindennapjaim, így jól jött a pihenés. Napi feladataim maradtak a munkahelyemen, amit otthonról kellett végeznem. Új hobbim nem lett, az eddig elhanyagolt dolgaimra lett időm.

Szabó-Kovacsicz Mónika: Napjaimat a kisfiammal töltöm, akárcsak ezelőtt, emellett több időm van a ház körüli munkálatokhoz, hiszen a kertészkedés a hobbim.

Hiányzik a kézilabda? Várod már a felkészülési időszakot és hogy újra elkezdődjön a „kézilabdás élet”?

Karalyos Orsolya: Mióta elkezdtem kézilabdázni, soha nem volt még ennyi szünetem! Nagyon fura, néha élvezem, de azért hiányzik is, főleg a meccsek, az adrenalin. Biztos nehéz lesz újra labdát fogni, de már várom.

Szabó-Kovacsicz Mónika: Természetesen hiányzik, hiszen ilyen hosszú kihagyás nem volt az életemben. A csapat is hiányzik, nagyon jó közösség alakult ki a szezon alatt.

Karalyos Orsolya

Magyar Kupa Női

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
Összeg-

NB1/B Női felnőtt

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
20/21Komárom VSE0000000
Összeg-0000000

Szabó-Kovacsicz Mónika

Magyar Kupa Női

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
Összeg-

NB1/B Női felnőtt

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
20/21Komárom VSE0000000
Összeg-0000000
Kövess, lájkolj, oszd meg: