Várakozást nem tűrő gyorsasággal meg is hoztuk a következő részt. #T-bánya a hely, de Komárom a város, ahol labdát pattogtatnak a srácok. Igen, két férfi játékost mutatunk be nektek. Hogy hogy jutottak Komáromba és mivel tevékenykednek a kényszerszünet alatt? Ha kíváncsi vagy rá, itt elolvashatod!
Szia Levi. Győrből igazoltál Komáromba a szezon elején. Elmondanád, hogy miért a Komáromot választottad? Hogy érzed itt magad? Hogy sikerült a beilleszkedés?

Nyár elején megkerestek azzal, hogy szívesen látnának Komáromban. Miután sikerült beszélnem a klub vezetőjével a kitűzött célokról és a leendő edző személye is tisztázódott, már nem volt kérdés számomra, hogy átigazoljak e.
Annak ellenére, hogy a nyáron jelentősen megváltozott a csapat, szerintem egy nagyon összetartó közösséget sikerült kialakítanunk a szezon során. Örülök, hogy a részesévé válhattam ennek.

Hogyan értékeled a szezon lezárását? Meg vagy elégedve az elért sikerekkel, vagy többet hoztál volna ki belőle?

A szezon elején a kitűzött cél a bent maradás volt, illetve, hogy egy stabil csapatot hozzunk létre. Ezt maximálisan sikerült teljesítenünk, sőt jelentősen túlteljesítenünk is. Nem igazán lehetne okunk elégedetlenkedésre. Bennem viszont mégis maradt egy kis hiányérzet, hiszen nem találkoztunk olyan ellenféllel, amelyre azt mondhatnánk, hogy nem voltunk egyenrangúak és mégis voltak olyan meccsek, ahol egyszerűen nem tudtuk magunkból kihozni azt, amire egyébként képesek vagyunk. Összességében elégedett vagyok a 4. hellyel, de szerintem ennél többre is képesek vagyunk.

Eichkern Levente

N:1
#
1
Name
Eichkern Levente
Position
Kapus
Kedvenc ital
Víz
Kedvenc étel
Gulyásleves
Hobbi
Repülés
Magasság
183cm
Súly
85kg
Születésnap
1998.11.24.

Márk, heló, elmesélnéd Nekünk, hogy hogy kerültél a Komáromi klubhoz a szezon kezdetén? Milyenek voltak a benyomásaid a csapatról és hogy érzed most itt magad?

Szia. A volt győri edzőm Pauer Zoltán említette hogy lenne egy lehetőség Komáromban aminek örültem mert Győrhöz és Tatabányához is közel van. A csapat nagy részét már ismertem így könnyebb volt a be illeszkedés.

 

Hogyan értékeled a szezon lezárását? Meg vagy elégedve az elért sikerekkel, vagy többet hoztál volna ki belőle?

Teljes mértékben egyetértek a döntéssel ilyen körülményekkel nem lehet befejezni a bajnokságot. Az bajnokság első fele nagyon jól sikerült 3.helyen álltunk a szezon felénél. A bajnokság második felében viszont már nem volt olyan feszes a védekezésünk amire építettük a játékunk ezért több nyerhető meccset veszítettünk el.

Jaczkó Márk

N:13
#
13
Name
Jaczkó Márk
Position
Beálló
Kedvenc ital
Narancslé
Kedvenc étel
Pizza, gyros
Hobbi
PS4
Magasság
183cm
Súly
95kg
Születésnap
1998.06.20.
Mivel töltöd a napjaidat a vírusjárvány ideje alatt? Miben változtak meg a mindennapjaid? Lett valami új hobbid, esetleg változtattál valamin, amin eddig nem tudtál?

Eichkern Levente: Ahogy valószínűleg mindenkit, engem is megviselt egy kicsit a karantén. Természetesen próbálok formában maradni, futással és saját súlyos edzésekkel. A járvány ellenére azért nem állt le teljesen az élet, az egyetemen ugyan úgy vannak vizsgák és beadandók, az időm egy része az ezekre való készüléssel telik. A legnagyobb változás persze az, hogy már ezek is online zajlanak.

Jaczkó Márk: Az egyetemi távoktatás nehezebb lett mint gondoltam a sok beadandó dolgozat és vizsga miatt így az időm nagy részét ezeknek a feladatoknak a megoldása tette ki. Próbálom magam edzésben tartani szerencsére van tatabányai csapattársam akivel eltudunk menni edzeni.

Hiányzik a kézilabda? Várod már a felkészülési időszakot és hogy újra elkezdődjön a „kézilabdás élet”?

Eichkern Levente: Természetesen hiányzik. Hiába edzünk külön, a labdás edzéseket semmi sem pótolhatja. Remélhetőleg az alapozás kezdetéig kicsit rendeződik a helyzet, és már a megszokott formában kezdhetünk majd bele.  De a legjobban mégis talán azt várom, hogy újra találkozzunk a többiekkel.

Jaczkó Márk: Természetes nagyon hiányzik már a kézilabda biztos vagyok benne ezzel mindenki így van a csapatból. A rendszeres meccsek és edzések után nagyon rossz egy ilyen hosszú szünet mivel sokkal nehezebb visszarázódni a munkába de mindent megteszünk hogy a következő szezonban is ilyen szép eredményeket érjünk el.

Eichkern Levente

NB2 Férfi felnőtt

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
20/21Komárom VSE0000000
Összeg-0000000

Jaczkó Márk

NB2 Férfi felnőtt

SzezonCsapatMérkőzésGólokSárga2 percKizárás7m7m-gól
20/21Komárom VSE0000000
Összeg-0000000
Kövess, lájkolj, oszd meg: