A legutóbbi szezon értékelését a fiú utánpótlás csapatainkkal folytatjuk.
Fiú U10
Pályára léptek a 2019/20-as idényben: Bondor Bence, Dénes Bálint, Gogola Márton, Horváth Zénó, Kiss Bence, Lévai Dominik, Máté Bence, Mocsári-Kugli Zoltán Ábel, Szegedi-Rakó Attila, Szőnyi Zsombor, Villám Levente
Edző: Szőts Fanni
A vezetőedző értékelése – Szőts Fanni: „Nagy örömmel töltötte el az egyesületet, hogy sikerült elindítanunk egy fiú U10-es brigádot, főleg hogy ilyen szép számmal és annál nagyobb lelkesedéssel voltak jelen. Sajnos úgy alakult, hogy mindössze egy versenynapunk volt és nem volt elegendő alkalmunk megismerkedni a játékkal, de természetesen még nincs veszve semmi. Rendkívül aktív, szorgalmas és tanulni akaró kisfickókkal dolgozhattunk. Reméljük, hogy megszerettethetjük velük is a kézilabdát, és ugyanannyi örömet fog nekik adni, mint nekünk. Nagyon várjuk, hogy újra edzésbe állhassunk!”
Fiú U12
A csapat mérlege: 12 mérkőzés, 4-0-8, 188:255-es gólarány
Pályára léptek a 2019/20-as idényben: Andalik Gergő, Bácsi Dávid, Becker Botond, Bencsik Csanád, Bokodi Barnabás, Horváth Bence, Jámbor Roland, Krempf Koppány, Laczkó Levente, Milotai Bence, Piskovszky Balázs, Sörös Roland, Tóth Ádám Miklós
Edző: Pekár Bence
A vezetőedző értékelése – Pekár Bence: „Ezzel a csapattal már 3 éve dolgozok együtt. A tavalyi létszám gondok után idén már megfelelő létszámmal dolgozhattunk. A gyerekek lelkiismeretesen és kitartóan dolgoztak. Az év során a mérkőzéseken a legfontosabb cél a gyerekek edzésen tanult elemeinek mérkőzésekre való beépítése volt. Az őszi fordulókban ezek még akadoztak, de tavasszal a srácok nagyon szépen teljesítettek és a mérkőzések folyamán is egyre többet láttam viszont. Nagyon tehetséges és szorgalmas srácok alkotják a csapatot, akik ha ilyen lelkiismeretesen dolgoznak tovább, a következő években még szebb eredményeket érhetnek el.”
Fiú U13
A csapat mérlege: 12 mérkőzés, 3-1-8, 134:243-es gólarány
Pályára léptek a 2019/20-as idényben: Becker Botond, Bedecs Dániel, Bencsik Csanád, Braun Botond, Csoma Koppány, Csütörtöki Merse Lél, Fáy András, Laczkó Levente, Németh Áron, Petheő Balázs, Szegedi-Rakó Mihály, Tarkovics Balázs, Tóth Ádám Miklós
Edző: Szakács Péter
A vezetőedző értékelése – Szakács Péter: „Felemás érzésekkel lehet beszámolni erről a „sohanemvolt” félszezonról. Mint minden évnek, a ’19/20-nak is nagy lelkesedéssel vágtunk neki. A csapat összetétele jó, minden poszton duplázni tudunk, nincs nagy tudáshézag a játékosok között, lelkesek, tehát joggal nevezhető ideálisnak. A szereplésünket a kétarcúság jellemzi. Hol nagyon technikás, okos kézilabdázást mutattunk be, hol el felejtettünk leszállni a buszról és figyelmetlen, lelketlen játékot produkáltunk. A végletek csapata voltunk, de látni a jeleket, amikre komolyan lehet építeni! A fejlődés tetten érhető a srácoknál, érződött, hogy az évben 3 foglalkozáson vesznek részt. Edzéseken rendre szépen dolgozott mindenki, sokat tudtunk előre lépni. A következőkben a célunk, hogy a tréningen mutatott formánkat tudjuk minden fordulóban adni. Nagy kérdés lesz, hogyan tudjuk felépíteni újra, amit a vírus okozta helyzet elvett, de igyekezni fogunk a legjobbat kihozni ebből is. Utólagosan is köszönöm minden szülőnek, edzőkollégának és persze a srácoknak a munkát! Ez egy nagyon ügyes, jó képességű gárda! A következő lehet a mi évünk! Várunk vissza mindenkit!”