Győzelem az éllovas ellen hazai pályán.
Női ifjúsági III.osztály – C. csoport, Komárom Városi Sportcsarnok
2019. 11. 10. – 15.00h
Komárom VSE – DKA-Vác VKSK II. 28:25 (13:10)
Játékvezetők: Farkasné Puszta Petra – Koronczai Loretta
Nézőszám: 98 fő
Kiállítások: 8 perc ill. 14 perc
Hétméteresek: 7/4 ill 4/3
Komárom VSE: Juhász – Sebestyén 5, Molnár 10 (4), György, Tolvaj 5, Windoch 1, Nemesnyik 3, Ekk 2, Velencei 2, Nagy, Dikácz, Varga, Hegedűs, Jánosi, Várdai
DKA-Vác VKSK II.: Bartucz, Hársvölgyi – Erdős, Sarkadi 3, Kovács A. 1, Szabó 3, Imregi 1, Nagy 2, Benkó 2, Matics 4, Török 2, Kovács F., Kiss 1, Gajdos 1, Kőszegi 5 (3), Szőke
Rangadó várt a komáromi lányokra a hétvégén, az eddig veretlen, a tabella első helyén álló DKA Vác csapatát látták vendégül.
Fegyelmezett, elszánt, jól mozgó védekezéssel kezdték a hazaiak a találkozót. Amivel nem tudott mit kezdeni a vendég gárda, több hibát is vétettek támadásban, amiből tudtak a hazaiak kontrázni. Támadásban lendületből tudott többször is eredményes lenni a Komárom csapata. (16. perc 7:3) Következett egy kisebb rövidzárlat a hazai védelemben, így feltudott zárkózni a váci csapat. (26. perc 10:10) Az első félidő végére sikerült újra felvenni a ritmust és a jó védekezésnek köszönhetően sikerült labdákat szerezni, amiből könnyű gólt lőtt a hazai gárda. Félidő 13:10.
Félidőben több taktikai utasítás is elhallatszott az edzőtől. A második játérészben végig megmaradt a kemény és jó védekezés, mellé parádés védések társultak, nagyon jól mozgott együtt a csapat. Egy kis figyelmetlenség mindig akadt, amivel a vendégek mindig meccsben tudtak maradni. Végig 3-4 gól volt a különbség. A mérkőzés hajrájában több 2 perces büntetés is nehezítette a hazaiak dolgát, de valakinek mindig sikerült a nehéz helyzetben betalálni. Végére a vendégek próbálkoztak nyitott védekezéssel, de sikerült megtartani az előny. Végeredmény 28:25.
„Koncentráltan jól játszottunk. Amíg tartottuk magunkat a megbeszéltekhez nem volt probléma. Mikor már fogyott a kakaó jött egy két rossz döntés, de mindig sikerült kijavítani ezeket. Helyén volt a szívünk és végig hideg fejjel sikerült játszanunk. A védekezés kimondottan jó volt, nagyon fontos számomra, hogy egy jó védekezésre tudjuk építeni a játékunkat, ezzel sikerült nyernünk egy jó csapat ellen. Gratulálok a lányoknak!” – értékelt pozitívan a női ifjúsági csapat vezetőedzője Szakács Tibor.
„Nagyon vártuk már a meccset, tudtuk, hogy nem lesz egyszerű. Izgatottak voltunk, hiszen szoros mérkőzésre számítottunk. A csapat nagyon egybe volt az elejétől kezdve, nagyon jól éreztem magam a pályán, mindenki nagyon jól játszott. A védekezésünk is kiváló volt kevesebb hibával játszottunk, mint az eddigi meccseken, a kapus teljesítmény is kivételes volt. A támadásunk taktaikailag jól össze volt hangolva, de amit a leginkább kiemelnék az az, hogy egy percig sem adtuk fel, kitartóak voltunk és egy szép győzelmet arattunk! Gratulálok a lányoknak!” – tette hozzá Molnár Eszter, aki a meccsen 10 gólig jutott.
1.Kántor Anikó SE 7/6/1/0 – 13 pont
2. DKA – Vác VKSK II. 7/6/0/1 – 12 pont
3. KOMÁROM VSE 7/5/1/1 – 11 pont
A lány ifjúsági csapatunk november 16.-án, szombaton 13.00h-kor lép pályára az Esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnokban. Hajrá KVSE!
NINCS ITT MESE, KVSE!