Több mint 20 gólos győzelem a sereghajtó ellen.
Női ifjúsági III.osztály – C. csoport, Sportcsarnok Csömör
2019. 10. 27. – 16.30h
BSC Budakalász – Komárom VSE 20:42 (7:17)
Játékvezetők: Csuka Pál – Kocsis Olivér
Nézőszám: 30 fő
Kiállítások: 4 perc ill. 4 perc
Hétméteresek: 9/6 ill 7/7
BSC Budakalász: Hernás – Král 7 (3), Griff 3 (3), Czák, Veres 5, Sörös 5, Majnek, Túrós, Péter, Wochauer, Lovász
Komárom VSE: Juhász – Sebestyén 3, Molnár 8 (1), György, Tolvaj 4, Windoch 9 (6), Nemesnyik 1, Ekk 2, Velencei Renáta 8, Nagy 1, Dikácz, Varga 5, Hegedűs
A tabella végén szerénykedő Budakalász csapatához látogatott hétvégén ifjúsági lány csapatunk. Az eredmények alapján kötelező győzelem volt elvárható a komáromi lányoktól. Az ellenfelünk egy jóval fiatalabb serdülőkből álló gárda volt. Az első perctől kezdve domináltak a komáromi lányok. Feszes, jó védekezésből sikerült labdákat szerezni, amiből könnyű gólokat sikerült szerezni. Hamar nagy előnyre tettünk szert. Félidő 7:17.
A második félidőre néha alább hagyott a koncentráció védekezésben, az előny tudatában, így pár elkerülhető gólt kapott a csapat. Támadásban viszont nem lankadt a figyelem, több jó megoldást is lehetett látni. Végeredmény 20:42.
Szakács Tibor vezetőedző szavai a mérkőzés után: – „Nem emlékszem, hogy bármikor lett volna ilyen nyugodt mérkőzésem a kispadon. Örülök, hogy sikerült ezt is megérnem! Meggyőző teljesítmény volt, ismét mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni. Jó volt látni, hogy mindenki, aki pályára került tudott egy kis pluszt adni a mérkőzéshez.”
„Az első félidő elejétől sok labdát tudtunk szerezni és így lerohanásból eredményesek is voltunk. A második félidőben a csapat támadásban váltott így két beállóval játszottunk. Ebben a játékformában mind beállósaink, mind lövőink jól mozogtak. Így a csapat nagy arányú győzelmet tudott aratni.” – értékelt a csapat kapitánya Windoch Leila.
1.DKA – Vác VKSK II. 6/6/0/0 – 12 pont
2. Kántor Anikó SE 6/5/1/0 – 11 pont
3. KOMÁROM VSE 6/4/1/1 – 9 pont
Legközelebb hazai pályán láthatjuk női ifi csapatunkat az egy hetes szünet után. November 10-én, vasárnap 15.00h-kor csap össze a DKA-Vác VKSK II. csapatával a Komárom Városi Sportcsarnok.
NINCS ITT MESE, KVSE!