A végjátékon múlott a két pont, sajnos két gólos vereség a Budakalász ellen.

Leány serdülő III.osztály – B. csoport – Észak, Móricz Zsigmond Gimnázium Szentendre
2019. 10. 27. – 12.00h

BSC Budakalász – Komárom VSE 25:23 (12:14)

Játékvezetők: Csuka Pál – Kocsis Olivér
Nézőszám: 20 fő

Kiállítások: 4 perc ill. 8 perc
Hétméteresek: 9/5 ill 3/1

BSC Budakalász: Funnell – Ugrai 7 (1), Hanti, Kóródi R., Végh, Kóródi M. 3, Majnek 2 (1), Péter 1, Král 6 (3), Sörös 6

Komárom VSE: Lázár, Blaesius – Kurucz, Jánosi, Várdai 2, Villám 7, Nagy R. 3, Hajas 8 (1), Nagy V. 1, Zámbó 2, Bertalanits, Vízkelety, Piskovszky

A Komárom VSE lány serdülő csapata Szentendrére látogatott, ahol a Budakalász csapata ellen mérte össze erejét. A lányoknak ez volt a második mérkőzésük ezen a héten.
A mérkőzés első része folyamatos adok kapokkal zajlott, amiből egyszer a vendég gárda, egyszer a hazai együttes tudott 1-1 góllal ellépnie. A csapatok szépen fej-fej mellett haladtak, ám a 15. perctől a vendégcsapat egy 0:3-as szériával 9:11-re fordította az állás, de 3 perccel később már 12:11 volt látható az eredményjelzőn. A komáromi alakulat nem adta könnyen magát és a félidő végén ismét egy 0:3-as szériával 2 gólos előnnyel mehetett a szünetre. Félidő 12:14.
A szünet után éppen úgy folytatódott a játék, ahogyan az elsőben megszokható volt. A meglepetés a végjátéknál jött. Egy újabb 0:3-s gólözönnel 2 gólosra növelték a komáromi hölgyek az előnyüket, amit 3 percre rá el is vesztettek és már 1 gólos hátrányba voltak az utolsó 5 percben. Bármennyire is próbálkoztak a végjáték nem jött ki a vendégeknek így 2 gólos vereséget szenvedtek idegenben. Végeredmény 25:23.

„Meg kell dicsérjem a lányokat, ügyesek voltak. Mind támadásban, mind védekezésben végre tovább léptünk. Jó volt ezt látni. Sajnos a végjátékot a figyelmetlenségünk és dekoncentrálságunk miatt elvesztettük. Zsófi és Leila nagyszerű teljesítményt nyújtott. Dolgozunk tovább!” – Szabó-Kovacsicz Mónika vezetőedző pozitív értékelése a szoros vereség után.


Az egy hetes szünet után a lányok november 7.-én ismét hazai pályán lépnek pályára a HORT SE csapata ellen. A mérkőzés megtekinthető 16.30h-kor a Komárom Városi Sportcsarnokban. Hajrá KVSE!

NINCS ITT MESE, KVSE!

Kövess, lájkolj, oszd meg: