„Az utat látjuk, a feladatokat ismerjük és megyünk tovább előre!” – az edző bizakodó szavai a sikertelen játéknap után.
Gyermekbajnokság FU12 (2008-2009) – G csoport – Városi Sportcsarnok Bük
- 10. 20. – 10.55h és 12.45h
Haladás VSE – Komárom VSE 32:1 (17:1)
Játékvezetők: Antal Ádám – Ágrez Ferenc
Komárom VSE: Laczkó, Jámbor – Becker, Bencsik, Horváth, Milotai, Sörös, Andalik, Bácsi Krempf, Piskovszky
A komáromi fiúknak a kiváló hazai bemutatkozás után a második fordulóban Bükön volt jelenése. Az előjelek nem a legjobbak voltak, hiszen az úttalan utakon haladva többször meg kellett állni, ezért a vendégcsapat késve érkezett meg a mérkőzés helyszínére. Ez rá is nyomta a bélyegét az egész napi szereplésre. Az első mérkőzésen a jóval esélyesebb Haladás csapatával játszott a komáromi csapat, de a játék egyik elemében sem közelítette meg a csapat a valós tudását. Pontatlan kapkodó támadójáték, szertelen védekezés jellemezte a csapatot az egész mérkőzésen.
Büki TK – Komárom VSE 28:13 (13:6)
Játékvezetők: Antal Ádám – Lakics Tamás
Komárom VSE: Laczkó, Jámbor – Becker, Bencsik, Horváth, Milotai, Sörös, Andalik, Bácsi Krempf, Piskovszky
Az első mérkőzést követően a második mérkőzésen a jó erőkből álló hazai csapattal mérte össze a tudását a komáromi csapat. Tudásban a két csapat ezen a mérkőzésen közelebb állt egymáshoz, de a valós tudásukat így is alul múlták a gyerekek. Ezen a mérkőzésen már felvillantak azok a dolgok, amiket valójában tanultak és az edző vissza szeretne látni. Erre a mérkőzésre is igaz volt a figyelmetlen/fegyelmezetlen védekezés és az „ad hoc” jellegű támadójáték.
„Az út viszontagságai rányomták a bélyeget az egész napi teljesítményünkre. Mintha egy másik csapat lépett volna pályára az előző fordulóhoz képest. A tanulási folyamat elején vagyunk, ahol rengeteg információval kell megbirkózniuk a gyerekeknek, ami hol sikerül hol nem. Ma éppen nem sikerült. Nagyon pozitív viszont, hogy ebben a fordulóban 4 új játékos is debütálhatott a csapatba. Az utat látjuk, a feladatokat ismerjük és megyünk tovább előre!” – értékelte a játéknapot Pekár Bence vezetőedző.
A következő játéknap 2019. november 17.-én, a Tatai Eötvös J. Gimnázium Sportcsarnokában lesz megrendezve.
10.00h – Kőkúti Sasok DSE – KOMÁROM VSE
11.50h – KOMÁROM VSE – Győrújbaráti TK – Móra
NINCS ITT MESE, KVSE!