Idegenben kezdte meg a leány serdülő csapatunk a bajnokságot a III.osztályban.

Leány serdülő III.osztály – B. csoport – Észak, Radnóti Mikós Gimnázium Dunakeszi
2019. 09. 10. – 17.25h

VS Dunakeszi – Komárom VSE 25:9 (14:2)

Játékvezetők: Csuka Pál – Kocsis Olivér
Nézőszám: 30 fő

Kiállítások: 0 perc ill. 6 perc
Hétméteresek: 7/4 ill 1/0

VS Dunakeszi: Bagi, Baranyi, Décsei, Fullajtár, Nagy, Soltész B, Soltész G, Szabó, Szőke, Tax, Temesvári, Varga
Komárom VSE: Lázár L. – Kurucz V., Jánosi K., Várdai V. 1, Villám Zs. 4, Nagy R. 1, Szilágyi S., Csáki E., Hajas R. 3, Nagy V., Piskovszky P., Zámbó L.

 

Az első bajnoki mérkőzését is megkezdte leány serdülő csapatunk, akik Dunakeszire látogattak az északi B csoport első fordulóján. Az eddig még serdülő korosztályban nem szereplő lányoknak ez volt az első ilyen élményük.
Sajnos megilletődve kezdtek, ami 3:1 után egészen 8:2-ig vezetett. A védekezésben nem voltak elég kemények a támadásban pedig még eléggé bátortalanok voltak így első nekifutásra. Az előny a félidő végére még inkább megnőtt így 12 gólos hátránnyal kezdték a második félidőt. Félidő 14:2.
A félidőben Szabó-Kovacsicz Mónika elmondta a jó dolgokat és azt, amin a következő 25 percben változtatni kellene. Az edző szavai hatottak is a lányokra, és a második félidőben sokkal jobb teljesítményt nyújtottak. Bár a hátrányt nem sikerült ledolgozni, igyekeztek tisztes távolságban maradni az ellenféltől. A támadásban sokkal bátrabbak voltak, így egészen 9 gólig jutottak, míg a védekezés is felkeményedett, aminek köszönhetően a kapott gólok számát is lejjebb tudták redukálni. Harcos, küzdő kis brigád ez a leány serdülő, nincs okuk szégyenkezésre. Végeredmény 25:9.

„Első mérkőzés, érezhetően lámpalázasak voltunk. Láttam jó dolgokat, össze kell még csiszolódni. A jóra kell koncentrálni, és a rosszat elfelejteni. A védekezésben egymásnak sokat kell majd segítenünk. A ziccereket eredményesebben kell értékesíteni. Összességében elégedett vagyok a lányokkal, a hozzáállással és az akarattal is egyaránt. Dolgozunk tovább.” – értékelt a mérkőzés után Szabó-Kovacsicz Mónika a leány serdülő vezetőedzője.

___________________________________________________________________________

Következő mérkőzésüket hazai pályán játszák a serdülő lányok, méghozzá 2019. 09. 22.-án, vasárnap 13.00h-kor a Komáromi Városi Sportcsarnokban. Jöjjünk és bíztassuk a lányokat a hazai fordulón. Hajrá KVSE!

NINCS ITT MESE! K. V. S. E.

Kövess, lájkolj, oszd meg: