Augusztus 21-én női felnőtt csapatunk lejátszotta a SZESE Győr csapatával az egy héttel korábbi edzőmeccs visszavágóját. A találkozó célja az új csapat összeszoktatása mellett legfőképpen a védekezés és a lerohanás megvalósítása volt.



Komárom VSE: Zoltay Tamara, Juhász Anna – Szőts Fanni, Molnár Eszter, Balambér Eszter, Vajda Luca, Karalyos Orsolya, Kovacsicz Mónika, Szamoránsky Anikó, Velencei Rebeka, Velencei Renáta, Ekk Csenge, Sebestyén Dzsenifer, György Rózsa, Varga Fanni, Dikácz Lora

A mérkőzésről a csapatkapitány, Szőts Fanni nyilatkozott:
A 2×30 perc elején jól működött a védelem, határozott kilépésekkel, és a beállós megkerülésével sok labdát szereztünk, illetve technikai hibákat kényszerítettünk ki, vagy kapusunk magabiztosan kitolta a kapura érkező lövéseket. Ebből megpróbáltunk gyors lerohanásokat véghez vinni, a rendkívül jól induló, szapora embereink könnyű gólokat szereztek, azonban így is becsúszott néhány hiba a helyzetkihasználásba. Felállt fal ellen tudatos, mégis gyors lefolyású támadásokat vezettünk, azonban a befejezések még hagytak némi kivetni valót maguk után.
Sokféle felállásban játszottunk, folyamatosan forgattuk a csapatot, és ifistáink is jó ritmusban, kemény védekezéssel szálltak meccsbe. A csapat játékát és összképét nézve biztató mérkőzés volt, és remekül szolgálta a felkészülésünket a bajnoki szezonra.

Kövess, lájkolj, oszd meg: