Sárvár csapatát fogadta a komáromi csapat, akiktől ősszel vereséget szenvedtek. A két csapat azonos ponttal állt a tabella 5. és 6. helyén így fontos volt a pontszerzés.
___________________________________________________________________________
Komárom VSE – Sárvári Kinizsi SE 21:27 (12:14)
Női ifjúsági III.osztály – Észak-Nyugat, Városi Sportcsarnok Komárom, 2019. 04. 07. – 15.00h
Játékvezetők: Pál Csaba – Tóthpál Balázs Krisztián
Nézőszám: 60
Komárom VSE: Juhász – Horváth 6(3), Lukács 3, Windoch 1(1), György, Velencei Ren. 1, Dikácz, Velencei Reb. 1, Ekk 3, Hamar 2, Sebestyén 4(1)
Hétméteresek: 9/5 ill. 5/4
Kiállítások: 10 perc ill. 16 perc
___________________________________________________________________________
A mérkőzést a komáromiak kezdték jól, az ellenfél hibáit kihasználva könnyű gólokat lőttünk, a védekezésünk stabil volt. Időt is kért a Sárvár edzője, ami jót tett nekik, mert azután elkezdtek jobban teljesíteni és fej-fej mellett haladt a két csapat. Félidő 12-14 A második félidőre kicsit szétesett a hazai csapat, rendre emberelőnyt sikerült kiharcolni, de gólokra nem tudtuk váltani az előnyt, sőt az ellenfél profitált a hátrányukból. Türelmetlenek voltunk a befejezéseknél, hétméteresek maradtak ki. Így az ellenfél eltudott lépni 6 góllal, ami a végeredmény is lett. Végeredmény: Komárom VSE – Sárvári Kinizsi SE 21-27
Szakács Tibor, edző: Ha az első félidőt nézem, akkor elégedett lehetek a játékkal, nagyon jól kezdtünk, koncentráltak voltunk, öröm volt nézni. De egy mérkőzés 60 percből áll, és a második félidőben nem tudtuk azt nyújtani, ami elég lett volna a mérkőzés megnyeréséhez. Ötször voltunk emberelőnyben és szerintem 1 db gól sikerült szereznünk, míg kaptunk kb. 5-őt. Így nem lehet mérkőzést nyerni semmilyen szinten. Kár érte, mert csak ennyin múlott, hogy sikert érjünk el.