Megkezdte tavaszi menetelését az u13-as lány csapatunk is. Rögtön egy hazai rendezésű fordulóban, sok hiányzóval léptünk pályára két aktuális ellenfelünk ellen.
___________________________________________________________________________
KVSE – Kőkúti Sasok DSE : 10 – 23
Az őszi fordulok utolsó mérkőzésén aratott bravúros győzelmet nem sikerült megismételni köszönhetően a sok távolmaradó játékosunknak, sérülések és betegségek hátráltatták a csapatot. Ettől függetlenül minden igyekezetüket beletették a lányok a mérkőzésbe és szép akciók végén szerezték a góljaikat, amikre ellenfelünk rendre válaszolt. Az első félidőben mutatott teljesítményünk messze a tudásunk alatt volt, ennek köszönhetően alakult ki a nagyobb különbség. De ez a megbolygatott összeállításnak is köszönhető volt. A második félidőre a lányok szépen adaptálták a kialakult helyzetet és szép kézilabdázást mutattak be. Ennek a feljavulásnak köszönhetően sikerült is a góljaink számát gyarapítani és ezt a játékrészt összesítésben meg is nyerték a lányok. Jó szájízzel hagyhattuk el a pályát.
___________________________________________________________________________
KVSE – AFKC2 Bakonycsernye : 14 -24
Második mérkőzésünkre amúgy is hiányos egységünk tovább fogyatkozott, kapus poszton könyvelhettük el egy fontos láncszem kiválását. Ám Csordás Eszter önfeláldozó hozzáállásának köszönhetően nem maradt üresen a hazai ketrec. Eszter szépen helyt állt a kapuban, csak úgy ahogy a többiek a mezőnyben és a jóval fizikálisabb ellenfelüktől nem ijedtek meg. Ellenfelünk egyszerű, de hatékony erőkézilabdát játszott ami felőrölte a csapatot, így alakítva folyamatosan a nagyobb gólkülönbségű előnyét és magabiztos győzelmet aratott felettünk. Ettől függetlenül jár a lányoknak a dicséret, becsülettel küzdöttek és a mérkőzés utolsó pillanatáig akartak. De most csak ennyi volt bennünk. Sebaj, dolgozunk tovább!