Jó előjelekkel vártuk az aktuális fordulót, az edzésmunkánk alapján azt vártuk a srácoktól, hogy harapni fognak.
___________________________________________________________________________

KVSE – Martonvásár : 14 – 14

A két csapat eddigi mérlege egy sima oda egy sima ide, várható volt, hogy egy szorosabb mérkőzésre is sor fog kerülni, ez össze is jött. Az első perctől kezdve mind a két gárda jó és tempós kézilabdát játszott, nem volt jellemző senkire a hiba. Még is sikerült egy jó periódusnak köszönhetően négy találattal meglépni, ekkor megtapasztalhatták a srácok, milyen az, amikor a mérkőzés vége előtt elkönyvelik a győzelmet. Ellenfelünk a végjáték előtti időkérése igazán jól sikerült és két okos akcióval közelebb lépett hozzánk, ami elbizonytalanította a srácokat és egymás után kétszer a félpályán kidobtuk a labdát taccsra. Ebből az erőre kapó Martonvásár gólokat szerzett, sőt, a végjáték utolsó percére egy gólos előnyre is szert tett, de végül sikerült egalizáni. Maradt még izgalom, hiszen közel 40 szekundum még maradt, amit ki kellett védekezni, szerencsére ez sikerült és nem csináltunk csacsiságot. Összességében mind a két csapat elégedett lehetett a döntetlennel, egy ilyen fordulatos mérkőzés tapasztalatait lehet rutinná formálni a későbbiekben.
___________________________________________________________________________

KVSE – Dorog ESE : 25 -13

Eddigi eredményeink alapján joggal vártuk, hogy a Dorog csapatát legyőzzük, de ellenfelünk is folyamatosan dolgozik, ők is szépen fejlődnek, ezért egy ilyen mérkőzésen is óvatosan kell találgatni. A srácok utasítása egyértelmű volt, menni minden esetben, az utolsó pillanatig. Szerencsére rajtunk kevésbé érződött a fáradtság, még ellenfelünkön hamar úrrá lett az enerváltság. A mérkőzés első periódusában már sikerült nagyobb arányú előnyt kialakítani, így lehetett gyakorolni más taktikai elemeket, amikből tovább növeltük góljaink számát. Rendre szép megoldások végén landolt a labda az ellenfél kapujában, mindenki kivette a részét a csapat eddigi legnagyobb arányú győzelméből és talán az is kijelenthető, hogy megismerkedtek a srácok az örömkézilabda fogalmával. Jó volt látni, hogy élvezik, amit csinálnak! Ezen a szombaton szépen vizsgáztunk, de nincs megállás, mélyítjük tovább az ismereteinket, és dolgozunk ugyanilyen lelkesedéssel!

Kövess, lájkolj, oszd meg: