A Tarjáni farsang kupán az U12-es lány és fiú csapatunk mérettette meg magát. A két ellenfél a Dorog és a hazai Tarján csapata volt.
_______________________________________________________________________________
A fiúknál betegség és családi okok miatt több hiányzó is volt, ezért nem a teljes kerettel tudtak részt venni a tornán. Ám ez cseppet sem törte le őket. Nagy lelkesedéssel vágtak neki a mérkőzéseknek, ami meg is mutatkozott a pályán.

Komárom VSE – Dorog 20:10
A fiúk nagyon koncentráltan és lelkesen igazi csapatként működtek együtt. A fantasztikus védekezésnek és a minimális technika hibának köszönhetően egy gyönyörű győzelmet arattak. Mindenki kivette a részét a sikerből.“ – mondta az első mérkőzésről Becker Balázs, aki a felnőtt felkészülési torna miatt távol maradó edzők miatt vállalta a srácok irányítását.

Tarján – Komárom VSE 17:11
Nagy küzdésben maradtak alul a fiúk. Míg a hazai csapat sort tudott cserélni, mi egy darab cserével azért elfáradtunk a mérkőzésen. Több lett a technikai hiba, de a fiúk nem adták fel egy percig sem, ami nagyon dicséretes. Úgy gondolom semmi okunk a szomorkodásra, nagyon jó mérkőzéseket játszottak.“ – nyilatkozta Balázs a második mérkőzésről, aki még hozzátette: „szeretnék gratulálni a srácoknak és az edzőknek, mivel rengeteg dolgot visszaláttam abból, amit már fél éve tanulnak. Büszkék lehetnek az edzők a fiúkra, hisz én is az voltam!

A torna gólkirálya Csütörtöki Merse Lél lett, csapatunk irányítója!
_______________________________________________________________________________

A lányok szintén foghíjas összeállításban utaztak Tarjánba. A kis létszám ellenére ügyesen, szépen játszottak, ami meglátszott az első mérkőzés eredményén is.

Komárom VSE – Dorog 33:9
A lányok ügyesen, szépen játszottak. Kitűnően működött a védelem és jó volt a kapusteljesítmény, ami meglátszik a kapott gólok számán. A támadójátékban sem voltak problémáink, hisz rengeteg gólt tudtunk lőni. Megérdemelt győzelem volt!’ – értékelt Horváth Miklós a Dorog elleni mérkőzés után.

Tarján – Komárom VSE 31:10
A második mérkőzésen már látszott a fáradság a lányokon. Nem úgy sikerültek a dolgok, ahogy azt elképzeltük, de ennek ellenére nem kell csalódottnak lennünk.” – mondta Horváth Miklós az U12-es lányok edzője, , aki büszke arra hogy közülük került ki a legjobb góllövő és a legjobb kapus is.

A torna gólkirálynője Villám Zsófia, a legjobb kapus Lázár Leila lett!

Kövess, lájkolj, oszd meg: