Dorog ESE – Komárom VSE 38:31
Nöi ifjúsági edzömérközés, Városi Sportcsarnok Dorog, 2019.01.20, 13:00
Komárom VSE: Juhász Anna – Milotai Sára, Nemesnyik Anna, Horváth Zora, Velencei Rebeka, Velencei Renáta, Hamar Dóra, Varga Fanni, György Rózsa, Ekk Csenge, Lukács Kinga
____________________________________________________________________________________
Ifjúsági lány csapatunk Dorogon vendégeskedett egy edzőmérkőzés erejéig, ahol a serdülőkkel és pár ifi játékossal kiegészített csapat ellen lépett pályára. Az alapozó időszak közepén jár még a csapat a felkészülésben, ezért sok labdás edzés még nem volt a lányok kezében. A fő instrukciók a mérkőzésre a sok futás előre, hátra is, védekezésben egy más segítése és az 1-1-ezések gyakorlása. Meglepő módon nagyon kevés átadási hiba volt észrevehető a játékon, nem látszott a lányokon a 2 hónapos játék kihagyás. Szervezett, ötletes támadásokat vezettünk, voltak lerohanásaink és a visszarendeződés is jól működött. Tehát a lányok mindent megvalósítottak, amit kértek tőlük a mérkőzés előtt. Biztató a jövőre nézve, hogy feltudtuk venni a versenyt egy gyorsabb és technikásabb csapat ellen. A sok kapott gól ellenére a védekezés is jól működött, meg voltak az alap mozgások, fellépések, besegítések. Mindenki kapott játéklehetőséget, egy hasznos és tanulságos nap volt.
(A mérkőzés képgalériája a linkre kattintva elérhető: GALÉRIA)