Az U11-es lány csapat Komáromban játszotta az év utolsó fordulóját az Ács Kinizsi és a Hét Vezér SE (Esztergom) csapatai ellen.
KVSE-Ács Kinizsi
Az első mérkőzést, alapos bemelegítés után a megszokotthoz képest koncentráltabban és harciasan kezdték a lányok. Védekezésben jól látható volt a 3:2:1-es védekezés és a labda irányába való tolódás, fellépések, ütközések. A kapusteljesítményben is jó volt szép, olykor bravúros védések láthattunk. A figyelemnek köszönhetően labdákat is sikerült szerezni, ez mindenképp előre lépés az eddigiekhez képest, hogy sikerült végre a pályán történő dolgokat jobban lereagálni, mint eddig. Támadásban még mindig hiányzik a helyzet felismerés és a bátorság, ennek ellenére voltak nagyon biztató és szép akciók. A befutó támadókkal még nem tudunk mit kezdeni, még a váltásokon és helyezkedéseken van mit csiszolni ennek köszönhető a sok kapott gól. Végeredmény 3-20
Hét Vezér SE- KVSE
Pár mérkőzés és kis pihenő után jött a második mérkőzés. Az ellenfél 5 mezőnyjátékossal állt ki, ami inkább minket zavart meg, mint őket. Az előző mérkőzésen is említett befutó támadójátékkal szemben nem tudunk védekezni, rendre mögénk kerülő játékosok tisztán kaptak labdát és ziccereket dobtak. Támadásban sikerült olykor-olykor észrevenni a nagy helyeken, bevinni a labdát és kapura lőni, de sokszor messziről és az elkapkodott kivitelezés miatt fölé, vagy a kapusba sikerült lőni a labdát. Mindenképp pozitív, hogy már sikerült felismerni az efféle helyzete és a lendület is megfelelő volt hozzá. Végeredmény 21-2
A fejlődés jól látható, lépésről lépésre haladunk előre, csak türelem kell és kitartás! Márciusban folytatódnak a küzdelmek, addig is jó pihenést a lányoknak és szüleiknek és persze Kellemes Ünnepeket!