A Komárom Városi Sportegyesület kézilabda szakosztálya 2018. december 8.-án 19.30h-kor elbúcsúztatta a 2018-as évet és kiértékelte az őszi szezont a Juno Étteremben.

A beszédet, mint mindig Beigelbeck Attila, elnök úr, kezdte el a félévzárón. A felnőtt női és férfi, illetve a női és férfi ifjúsági csapatok a serdülő fiúkkal együtt vettek részt az évzárón, ahol az elnök úr elmondta, hogy gratulál minden egyes csapatnak az eddig elért eredményekért.A szakmai dolgokat a szakmai stábra bízta. Megköszönte mindenki munkáját, aki a klub sikereihez hozzájárult, sok jó tanáccsal látta el a klub játékosait és edzőit, és biztatta őket az ennél is jobb folytatásra.

 

Az elnök úr bíztató szavai után a kézilabda szakosztály szakmai igazgatója, Becker Balázs jutott szóhoz. Mondandóját rövidre fogta: „Egy klub olyan, mint egy hajó. A csapat pedig olyan, mint a legénység a fedélzeten. Amikor mindenki egyszerre evez, akkor a hajó előre halad, de amikor már egy ember is visszább vesz a lendületből a hajó megáll. Épp ezért kell együtt eveznünk a céljaink eléréséért!” – fogalmazott gyönyörűen és célratörően, ezzel is bíztatva a kézilabda szakágban foglalkozókat, hogy még több odaadással és még nagyobb lendülettel merüljenek bele a munkába. Ezután szavait átadta Komárom város polgármesterének, Dr. Molnár Attilának.

 

A polgármester úr beszédét egy köszönettel kezdte. Kiemelte a kézilabda szakosztály vezetőinek odaadó munkáját, mind az elnök
Beigelbeck Attila, mind a szakosztály vezető Tadger Ádám, mind Becker Balázs szakmai igazgató és Szentmihályi Anita utánpótlás vezető személyében is. Örömét lelte abban, hogy Komárom városát ilyen szép számban képviselik a kézilabdások és hogy szabadidejük a kézilabdára és a klub sikeresebbé tételére áldozzák.
Mivel másnap már az Advent második vasárnapja következett, mondandóját egy karácsonyi történettel zárta és kívánt mindenkinek kellemes, békés és boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet!

 

Kézilabda szakosztályunk felnőtt női csapata az NB II-Észak-nyugati csoportjában szerepel, ahol 11 forduló után, az utolsó fordulóban bravúros játékkal megszerezte az őszi szezon első pontjait, így 1 győzelemmel és 10 vereséggel még a tabella utolsó, tizenkettedik helyét foglalja el.

Férfi felnőtt csapatunk, aki a Komárom-Esztergom Megyei Felnőtt bajnokságban szerepel. A bajnokságban lejátszott 8 mérkőzés után, 6 győzelemmel és 2 vereséggel a második helyen áll a Kisbér KC I. csapata után mindössze két ponttal lemaradva.

Női ifjúsági csapatunk, remek játékával egy újabb győzelmet aratva 7-re emelte a megnyert mérkőzéseinek számát és mindössze 5 vereséggel a 12. forduló után a Női Ifjúsági III. osztály – Észak-nyugati csoportjában a táblázat 5. helyén áll.

Férfi ifjúsági csapatunk 4 győzelemmel és 7 vereséggel, a Férfi Ifjúsági III. osztály – Északi csoportjában a 9. helyen áll. A fiúknál ki kell emelni, hogy a szezonbéli sérüléshullám miatt az utolsó 3-4 mérkőzést, bár 10-es létszámban, de mindössze 6-7 bevethető harcossal vitték véghez.

Többi utánpótlás csapatunk évzárója 2018. december 13.-án, csütörtökön, az Arany 17 Rendezvényközpontban kerül megrendezésre 17.00 órától.

Ezúton kellemes, békés és boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új évet kíván mindenkinek a KVSE csapata!
Hajrá KVSE!

(A teljes képgaléria az alábbi linken érhető el: KÉPGALÉRIA)

 

Kövess, lájkolj, oszd meg: