A hazai megrendezésű forduló alkalmából az U14-es fiúk Esztergom és Tamási csapatával mérkőztek meg. Félsikerként élhették meg a srácok a napot, mivel egy győzelem és egy vereség lett a mérlegük.
Komárom VSE – Esztergomi Vitézek RAFC 18:16 (11:6)
Komárom VSE: Villám Tibor – Bedecs Márk 1, Lőrincz Boldizsár 10(2), Tasnádi Botond 6, Kozenkow Dávid 1, Gaál Gergő, Éliás Zsombor
Az első félidőben jól dominált a hazaiak védelme és ehhez egy nagyon határozott kapusteljesítmény társult. Támadásban a lendületes támadások révén rendre gólt szereztek. (11:6) A második félidőben mintha elkönyvelték volna a győzelmet. Fáradt, lassú, rendezetlen támadójáték és védelem volt jellemző, amit az ellenfél hellyel-közzel ki is használt. Villám Tibor segítségével még így is 3-4 gólon tudtuk tartani az ellenfelet, bár az utolsó 1-2 percben feljöttek 1 gólra, de az utolsó támadásból Tasnádi Botond gólt szerzett, így maradt a kétgólos hazai győzelem. (18:16)
Szerencsés Márk, edző: Az első félidőben remek dolgokat csináltunk. Csodás védekezés apró hibákkal, mögöttük egy fantasztikus kapusteljesítmény. Ezt tükrözi a félidei eredmény is. Amíg azt csinálták, amit kértem, gólokat szereztek belőle. A második félidőben elfogyott a harci szellem, könnyű hibákat vétettünk, félve, nehézkesen játszottunk. A kapuban nagyon jól teljesített Villám Tibor. Gratulálok a srácoknak a két ponthoz, végre éreztem rajtuk, hogy ők egy csapat és próbálnak tenni a másikért, nem egyénenként akarják megnyerni a meccset! Meccsrutinnal az apró hibák javíthatók!
Tamási KC – Komárom VSE 31:16 (19:7)
Komárom VSE: Villám Tibor – Bedecs Márk 2, Lőrincz Boldizsár 7(1), Tasnádi Botond 5, Kozenkow Dávid 1, Gaál Gergő 1, Éliás Zsombor
Bátortalanul és pontatlanul kezdték a srácok a mérkőzést, sok labdakezelési hiba jellemezte a támadást, amiből könnyű gólokat lőtt az ellenfél. Félidő felénél kicsit felébredt a komáromi csapat, és szemre tetszetős egyéni és csapat akciókat, megoldásokat is lehetett látni. Védekezés is összeszedettebb lett, az ellenfél nehezebben találta a megoldást a gól lövésre. Második félidőre már mindenkinél megjelent a fáradtság, de a lelkesedés és a küzdés az megmaradt. Végeredmény 31-16
Szakács Tibor: A fiúk emelt fővel hagyhatták el a pályát a vereség ellenére. Minél több meccsrutint szereznek annál jobb teljesítményt várhatunk el a jövőben tőlük.