Kisbér KC– Komárom VSE 2:5 (1:2)
Mindkét csapat még új a pályán, az alapokat tanulgatja így két azonos erősségű csapat találkozott egymással. A komáromi lányok az első pár percben nem nagyon találták a helyüket a pályán, az izgalom kicsit nagyobb volt, de ez érthető hiszen ez a 3. mérkőzésük mindössze. A kezdeti izgalom után, kicsit megnyugodva már lehetett látni a gyakorolt dolgokat, a védekezés egészen jól működött, támadásban sokszor kapkodás volt a jellemző, de sokkal kevesebb technikai hiba volt, ami nagyon pozitív. A lövések terén bátrabbak voltunk, de a betörések terén még van mit javítani. A bátor kapura lövések, és a védekezés meghozta a győzelmet.
Alba Fehérvár KC 2 – Komárom VSE 10:2 (4:1)
A második mérkőzésen egy technikailag képzettebb csapat és egy fokkal rutinosabb csapat volt az ellenfelünk. Sokkal koncentráltabb és nyugodtabban játszottak a komáromi lányok a második mérkőzésen, mint az elsőn. Védekezésben nagyon jól lehetett látni a 3-2-1 es védekezést, labda irányába tolódást, fellépéseket, és a besegítést a másiknak. Labdákat is sikerült szerezni, amiből ziccerek is kialakultak, csak a befejezésbe csúszott pontatlanság. Támadásban voltak nagyon szép labdajáratások, amiknek a végét szép lövések zárták le. Védekezésben is együtt éltek a játékkal, tolódtak a labda után. Sokkal meggyőzőbb teljesítményt nyújtottak a lányok a vereség ellenére, mint az első mérkőzésen.
Összességében pozitívan zárhatjuk a hétvégi fordulót, látni a fejlődést játékban és technikában. Sok munka és rutin kell még a lányoknak, de jó úton járnak, csak így tovább! Hajrá Komárom!