Parázs hangulatú mérkőzésen, kis szerencsével győzött Ajkán női ifi csapatunk, akik ezzel még mindig 100%-osak az idényben!

____________________________________________________________________________________

KK Ajka – Komárom VSE 27:30 (10:14)

Nöi Ifjúsági III. osztály Észak-Nyugat, Városi Sportcentrum Ajka, 2018.10.21., 18:00
Játékvezetők: Mándly Balázs – Polgár Viktor
Nézőszám: 50
Jegyzőkönyv

KK Ajka: Tavaszi, Kovács – Borsos, Svendor, Jalkóczi, Völler, Fábián, Busznyák, Fenyvesi, Ódor, Scheily, György
Komárom VSE: Juhász – Milotai 11(7), Lukács 2, Nemesnyik 10, Hamar 1, Ekk, Horváth 3, Windoch 1, Velencei Reb., Velencei Ren., Bihari, Varga 2, György, Krüpl

Hétméteresek: 8/7 ill. 8/7
Kiállítások: 4 perc ill. 8 perc

____________________________________________________________________________________

Ifjúsági női csapatunk Ajkára látogatott a hétvégén. Az ajkai csapat az eredményei alapján az előző ellenfeleinkhez képest egy erősebb játékerőt képviselő csapat benyomását keltette. A hosszú utazás után alapos bemelegítéssel próbáltak a komáromi lányok a mérkőzésre felpörögni, ami csak félig sikerült, mivel az ellenfél hamar magához vette a kezdeményezést. A mérkőzés elején inkább a védekezések domináltak, mindkét oldalon sok volt a pontatlanság támadásban, kevés gól esett az első 15 percben. (15. perc 6-4). Sikerült már támadásban is ritmust váltania a komáromi csapatnak és a jó védekezés mellé már akció gólok is jöttek. (Félidő 10-14). A második játékrészben az ellenfél csapata taktikát változtatott védekezésben és egyszemélyes emberfogást alkalmaztak, amit a vendégek két beállós játékkal próbáltak megzavarni több kevesebb sikerrel. Ebben a periódusban ment az adok-kapok gólok terén (45. perc 19-23). A hazaiak próbáltak felzárkózni gyorsították a játékot, gyors támadás befejezéseket erőltették, míg a másik oldalon inkább a játék lassítása volt a cél. A mérkőzés vége kiélezett végjátékot hozott (56. perc 26-27). Az ajkai csapat ember előnyben 2 gólos hátrányból támadott a mérkőzés vége előtt 2 és fél perccel, amikor egy technikai hibát követően elvesztették a labdát, így egy hosszabb támadás után bebiztosították a komáromi lányok a győzelmet, és még a vége előtt sikerült 3-ra növelni a különbséget. A szerencsének is köszönhetően egy fontos győzelmet szereztek lányaink és továbbra is 100%-os mérleggel állnak a bajnokságban. Végeredmény: 27-30

Szakács Tibor, edző:
Egy elég parázs és indulatos mérkőzésen vagyunk túl, ment az adok-kapok védekezésben, amit a 2 perces kiállítások nem tükröznek, de ez igaz mind a két oldalra. Végig tudtuk tartani a 4-5 gólos előnyünket, ami a higgadtságunknak köszönhető. A végére kicsit elfáradtak fejben a lányok és a védekezés már nem úgy muzsikált, ahogy azt elvártam volna, ezért is tudott feljönni az ajkai csapat a végére. Egy kis szerencse is kellett a végén, hogy nyerjünk, de a csapat ezt megérdemelte, nagyot harcoltak ma és a hideg fej nyerte meg a mérkőzést!

Kövess, lájkolj, oszd meg: